20 éve lépett színre a homokdűnék lovagja

A Peugeot két évtizeddel ezelőtt mutatta be az azóta megszűnt Genfi Autószalonon a Hoggar nevű koncepcióautóját. A rendhagyó kétüléses tele van vad ötletekkel, formabontó megoldásokkal, azaz maga a csúcsra járatott fantázia.

Tanulmányautó és tanulmányautó között hatalmas különbségek lehetnek. Vannak olyanok – s talán ilyenekből születik több -, amelyekkel a gyártók szondázzák a közönség reakcióit, visszajelzéseit, illetve a közeli jövő technológiai fejlesztéseit vonultatják fel bennük. A Peugeot esetében ilyen például az Inception nevű tanulmány, amelyről a francia márka el is mondta, hogy a fedélzetén bemutatott technológiák egy része akár már néhány éven belül bekerülhet a nagy sorozatban gyártott, széles körben elérhető Peugeot modellekbe.

S aztán vannak az olyanok, mint például a Hoggar. Már bemutatásakor, azaz húsz évvel ezelőtt is alaposan kilógott a sorból. Deklaráltan nem is az ezredforduló mindennapjainak közlekedési problémáira próbált megoldást nyújtani, hiszen erre sem formája, sem műszaki megoldásai, sem használati értéke nem teszik alkalmassá. Ám fogjuk fel a Hoggart úgy, hogy a Peugeot játékosan ránk kacsint, és azt kérdezi, "mi lenne, ha…?" Például, ha valakinek olyan járműre lett volna égető szüksége a 2000-es évek elején, amellyel villámgyorsan szelhet át sivatagokat, akkor keresve sem talált volna jobbat a Peugeot Hoggarnál.

Az avantgárd Hoggart lehetetlen beskatulyázni. Kétüléses, mégsem telivér sportkocsi. Szélvészgyors, ugyanakkor takarékos dízelmotort szereltek bele (rögtön kettőt is). Nem hagyományos értelemben vett terepjáró, mégis igényes összkerékhajtást kapott.

A Hoggar legjobban talán egy túlméretezett homokjáróra hasonlít, ám annak is különleges. Formavilágának első furcsasága, hogy szinte nincsenek túlnyúlásai. Az első kerekek előtt csak a stilizált oroszlános hűtőmaszk található, míg hátul a gumiabroncs vonala mögött nincs semmi. Így a Hoggar annak ellenére nagyon kompakt, zömök autó benyomását kelti, hogy valójában nem kétüléses miniautó, és négy centi híján négyméteres. A tengelytáv – 2750 mm – jócskán túlmutat akár a mai kompakt kategórián is, ám nem arra szolgált, hogy elférjen egy hátsó üléssor a Hoggar fedélzetén.

Az első üléspár mögött ugyanis egy keresztben beépített erőforrás található, éppen olyan, mint amelyik az ülések előtt. Igen, a Peugeot Hoggarnak két motorja van, s mind a két erőgéphez tartozik egy-egy hatfokozatú automatikus váltó is. A rendszer különlegességéből következik, hogy némelyik műszert meg kellett duplázni a műszerfalon, hiszen a sivatagot a Hoggarral átszelő képzeletbeli kalandoroknak tisztában kellett lenniük a hűtőfolyadék hőmérsékletével, illetve a rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségével.

Ne feledjük, hogy a Hoggar bemutatása az ezredforduló után néhány évvel történt meg; ez volt az a korszak az európai autózás történelmében, amikor a PSA konszern vitathatatlanul vezető szerepet töltött be a dízelmotorok fejlesztése, gyártása terén, hiszen a nagyszerű HDI-motorok utat mutattak a teljesítmény, gazdaságosság és kifinomult működés terén.

A Peugeot-nál ekkoriban már javában zajlott a dízel részecskeszűrő rendszerek fejlesztése, és a Hoggar egyik műszaki újdonsága éppen ez volt. A mottó az lehetett, hogy lám, a részecskeszűrővel olyan környezetbarát emissziós szintet érhetünk el, hogy akár két motort is szerelhetünk egy autóba. A Hoggarba a Peugeot népszerű, 2,2 literes HDI erőforrása került be két példányban. A motoronkénti 180 lóerős teljesítmény így összesen 360 lóerőt ad ki, és mivel egy modern dízelről volt szó, nyomatékból sem volt hiány. A Hoggar teljes vonóereje 800 Nm volt.

Arról azonban szó sem volt, hogy a vezetőnek két váltókarral kelljen megküzdenie a Hoggar terelgetése során. A teljes erőátviteli egységet egy elektronikus agy felügyelte, így amikor mindkét motor működött, akkor mindkettő váltóműve az éppen megfelelő fokozatban volt. A volán mögött elhelyezett váltófülekkel a vezető is kapcsolgathatott a hat rendelkezésre álló fokozat közül, de volt teljesen automatikus üzemmód is.

A Peugeot mérnökei még arra is figyeltek, hogy részterhelésen csak az egyik motor működjön, hiszen az 1,3 tonnás Hoggar mozgatásához bőven elegendő volt az egyik 2.2 HDI 180 lóereje és 400 Nm nyomatéka, miközben az aktuális emissziót és fogyasztást az egyik motor pihentetésével gyakorlatilag meg lehetett felezni.

Nem volt kevésbé különleges és igényes a futómű és a fékrendszer sem. A Hoggarban elől-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztést találunk – mai napig ez a legkifinomultabb futómű. Sőt, a fék is ikerrendszer, hiszen mindkét tengelyen hatdugattyús féknyergek vannak, a tárcsák mérete pedig elöl-hátul 380x150 mm. Kanyarstabilizátorból szintén kettő van, gáztöltésű lengéscsillapítóból és csavarrugóból pedig nyolc, hiszen ezekből a Hoggar kerekenként kettőt kapott.

Utóbbira nyilván az elképzelt nagy igénybevétel miatt volt szükség, mert – bár reális esély soha nem volt rá, hogy a Peugeot gyártsa a Hoggart – a mérnökök következetesen végigvitték a tanulmányautó koncepcióját és felkészítették a sivatagi vágtákra. A különleges hajtási rendszert a speciális abroncsok teszik teljessé: a nagy, ballonos és széles gumikhoz hasonló mintázatút manapság legfeljebb mezőgazdasági járműveken láthatunk, ám mivel a Hoggar a sivatag járműve, olyan kerekekkel szerelték, amelyekkel a mély, laza homokban is elboldogul. A Hoggar egyébként a nevét is egy Algériában található sivatagról kapta, amely kiterjedt hegyvidéki terület sziklás sivataggal, drámai csúcsokkal és i. e. 6000-ből való sziklafestményekkel.

A karosszéria, már amennyiben beszélhetünk hagyományos értelemben vett karosszériáról, szénszálas vázszerkezetet kapott, amely nyilvánvalóan jelentős szerepet játszik a Hoggar kis tömegében. További érdekesség, hogy a vázszerkezet merevségét a jármű hosszanti tengelyével párhuzamosan futó két, egyenként 76 mm átmérőjű rozsdamentes acélcső fokozza még tovább.

Ezeknek az elemeknek azonban van még egy funkciójuk; üreges szerkezetüknek és ötletes elhelyezkedésüknek köszönhetően levegőt vezetnek a motorok szívórendszereibe: a bal oldali az első, míg a jobb oldali a hátsó motort táplálta levegővel.

A szénszálas szerkezethez elöl hat, hátul négy ponton csatlakozik egy-egy segédkeret, ezekre szerelték fel az erőforrásokat, illetve ehhez csatlakoztatták az igényes felfüggesztések elemeit. A felfüggesztés meglepően nagy rugóutakat tesz lehetővé – ismét a sivatagi terepek igénybevételeire gondolva -, hiszen az egyes kerekek akár 50 cm-nyit is elmozdulhattak ki- és berugózás közben.

A kétszemélyes utastérben négypontos biztonsági övek találhatók, a nyitott belső teret alumíniumbetétek, illetve igényes bőrfelületek uralják.

A különleges formájú Hoggar valóban a teljes szabadság ígéretét testesítette meg, ugyanakkor – például az autó oldalán végigfutó kipufogórendszer miatt – nem volt alkalmas arra, hogy megfeleljen a szürke hétköznapok igényeinek. S ha a Hoggarban látható műszaki megoldások jelentős részét nem is, az autó nevét azért felhasználta a Peugeot.

Mintegy hat évvel a Hoggar-koncepció genfi bemutatását követően Dél-Amerikában a Peugeot néhány évig forgalmazott Hoggar néven egy szintén kétüléses kisautót. Ez a Brazíliában gyártott kis pick-up a korabeli 207-essel egyezett meg a B oszlopig, majd e mögött kapott helyet a platós felépítmény. Az akkori 207-es generáció elnyújtott macskaszemekre emlékeztető fényszóróival a Hoggar volt a legcsinosabb platós teherhordó a kontinensen. A kis haszonjárműbe kétféle motor közül lehetett rendelni: az 1,4 literes, hengerenként kétszelepes és 82 lóerős volt, míg az izmosabb az 1.6 16V volt 113 lóerővel. A 2010-től 2014-ig gyártott platós Hoggarból összesen mintegy 13 ezer darab talált gazdára.